A PesText 2022 fesztivál keretében képregényesek kis kiállításával is találkozhattunk a Három Hollóban, sőt, beszélgetések, dedikálás, élő rajzolás, képregénybuli is volt. A PesText Facebook oldaláról átemelt képek: Fent: Szép Eszter, Szekeres Niki megnyitnak, Marabu és Marjai Petra Lilla kiállítók megnyitódnak, Hannah Berry, Oravecz Gergely, Cserkuti Dávid szintén megnyitódnak, de rosszul helyezkedve. Lent: fogalmam sincs, éppen mit magyarázok, és mi van ott fönt, amit nézek, a nagyobb baj az, hogy szerintem a közönségnek sincs fogalma arról, miről magyarázok, és mit látok ott fönt. És a PesText oldaláról átemelt szöveg:
Marabu frappáns karikatúrái hétről hétre szembe jönnek és szembesítenek a valóság abszurditásával. Marabut arról kérdeztük, hogyan, mikor, és miért kezdett el képregényeket készíteni. „1970-ben lettem nyolc éves. A családban elérhető hetilapválaszték: Füles, Ludas. Na, ennyi éppen elégendő alap volt ahhoz, hogy néhány év múlva már magam is rajzoljam a vicces, több kockás sztorikat. Merthogy már a kezdetektől fogva a humor érdekelt, a komoly képregények nem érintettek meg igazán: képbe öntve ezek túl színpadiasak, együgyűek, gyermetegek lettek. Nálam a képregénynél a forma és tartalom együttállása inkább csak a vicces szorikban látszott sikeresnek. Nem tudom, hogy a mai időkhöz képest a nekem jutó kisgyerekkor hátrány volt vagy előny a -- nevezzük így -- képregénykultúra megismeréséhez, megszeretéséhez, majd cerkát, füzetet ragadva a másolásához. A hetvenes években, amikor általános iskolásként képregényolvasó lettem, a mai választékhoz viszonyítva szinte nem is létezett minálunk képregény. Nyomai voltak itt-ott: Sajdik laza firka-sztorijai a Ludas Matyiban, a tablóképekből összeálló Füles folytatásosok, a Pif képolvasásra szoktató oldalai, (mert hát a lakótelepről ki tudott akkor franciául?). Szóval valami volt, csak éppen nem tudhattuk, hogy mindez még nem az igazi. És ma? Minden van. Színes-szagos albumok tonnaszámra. Csakhogy annak idején a zsebpénzemből magam is meg tudtam venni azt, ami elérhető volt, ma már húsz vaskos pénztárca sem elég súlyos ahhoz, hogy bárki is lépést tartson az elérhető albumokkal, előfizethető képregénylapokkal. A hetvenes években nekünk kevés jutott, de arra nagyon odafigyeltünk. Minden oldal, minden képkocka tanulmányozására időt szántunk, aztán később újra elővettük, és újra olvastuk. Kap-e egy képregény ma ennyi figyelmet egy mai gyerektől? Térdig, derékig gázolhatnak a képregényáradatban, de jut-e annyi figyelem egyetlen képregényoldalra, hogy aztán a maiak is cerkát, füzetet kapjanak elő a másoláshoz, aztán kedvet kapva a játékhoz az újat teremtéshez? Szóval nem tudom, a mai gyerekek előnyben vagy hátrányban vannak-e hajdaniakhoz képest. Na jó, hülyeség. Persze, hogy előnyben vannak. Nehezebb kérdés, hogy a közülük kinövő új képregényrajzoló generáció ki tudja-e használni ezt az előnyt, vagy agyonnyomja őket a „már mindent megrajzoltak, sőt, sokkal jobban” tudat nyomasztó terhe.” A FORRÁS hívószavú képregénykiállítás megnyitója: szept 29. 17.30, Három holló Comments are closed.
|
marabu
Magyar karikaturista, viccrajzoló és időnkénti képregényrajzoló. Néha szövegeket is szokott csinálni, igyekszik azokat is viccesen. ARCHÍVUM
|